Coelhóról leírtak már sok mindent; egyesek az egekig magasztalják és alig várják, hogy megjelenjen egy újabb kötete; mások csak legyintenek rá: „á, csupa közhely, amit ír”, vagy megélhetési írónak tartják. Én összességében kedvelem, s azt hiszem, minden regényét olvastam. (De nem szoktam posztolni az idézeteit a Facebookon, s ettől most is megkíméllek benneteket.)
Milyen kimeríthetetlen forrása a művészetnek a Biblia!... Az Ötödik Hegy (így, nagy kezdőbetűkkel, bár én a „hegy” szót inkább kisbetűvel írnám) Illés próféta és a sareptai özvegy a Bibliából jól ismert találkozását dolgozza fel; a Királyok első könyvének 17. fejezetében található alig egy oldalas történetből sző regényt a Mágus.
A cselekmény röviden: a Krisztus előtti IX. században Aháb (Akháb), Izrael királya feleségének, a szépséges Jezábelnek (Jézabel) a kívánságára üldözőbe veszi azokat, akik nem Baalt és a föníciai Ötödik Hegy isteneit imádják, és megöleti az Úr prófétáit. Illés csodálatos módon megmenekül, és az Úr angyalának szavára elhagyja Izraelt. Egy özvegyasszony házában lel menedékre, akinek a fiát feltámasztja a halálból. Illés ekkor még fiatal, így nem csoda, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni az asszony iránt, aki szintén nagyon megszereti őt. Az ifjú próféta sokáig tusakodik a szerelemmel s az Úrtól várja a segítséget. Amikor az asszony meghal, a kisfiúval marad, és együtt szervezik meg a föníciaiak által lerombolt és felégetett város újjáépítését.
A Szentírásban Illés története ezzel nem ér véget, de a regényben igen, ezért volt némi hiányérzetem. Hiszen amiért Illés egész életében küzdött, s amit prófétai küldetésének csúcspontján végre elért, arról már nem olvashatunk. Pedig Coelho nagy mesélő, mindig magával ragad (de el is gondolkodtat), így szívesen vettem volna tőle is a folytatást. Összességében azért nem csalódtam. Kellemes olvasmány volt.
