Már megint skandináv krimik! :) Ezúttal egy új felfedezettem: Camilla Lackberg. Nem akarom most ismertetni az eddig elolvasott két könyvét (Jéghercegnő és A hableány), de mindenképpen ajánlom azoknak, akik így a májusi melegben a svédországi télbe szeretnék képzelni magukat valami letehetetlen, borzongatóan izgalmas és elgondolkodtató olvasmánnyal a kezükben. Zseniális ez a nő! A Kindlén már vár a többi krimije, hamarosan rávetem magam a soron következőre.
Nos, hogy még mi gondolkodtatott el? Az, ahogyan Camilla a regényei főhősébe, Erica Falck (majdnem Falk, mint az én Jánosom!) alakjába mennyire beleszőtte magát. A történetek Fjalbackában játszódnak, ahonnan ő is származik, ő is írónő, neki is három gyereke van… És árulkodóak a következő részletek:
„Elejétől végéig átolvasta. Felvillanyozva állapította meg, hogy nem is rossz. Amiatt azonban aggódott, hogy mit fognak szólni Alex hozzátartozói és barátai, ha kijön a könyv. Persze kicsit álcázta a történetet, megváltoztatta a szereplők és a helyszín nevét, beleszőtt egy-két kitalált elemet. De a történet magja összetéveszthetetlenül Alex életére épült, pontosabban arra, ahogyan ő látta. A Danról szóló rész különösen sok fejfájást okozott neki. Hogyan hagyhatná ki őt és a családját? Életében először lelkesedett egy könyvért. Annyi más ötlete volt már, amit később elvetett; ezt most be kell fejeznie! Majd utána ráér azzal foglalkozni, hogyan kezelje azok érzéseit, akik esetleg magukra ismernek.” (Jéghercegnő)
„- Szerepel a könyvében valós figura vagy megtörtént esemény? (…) - Nem, ez egy kitalált történet. – Összeszorította a száját. – Senki sem veheti magára. Hiszen maga is olvasta a kéziratot. Önéletrajzi jellegűnek érezte? - Hát ezt nem mondanám. – Erica megvonta a vállát. – De magamról tudom, milyen könnyen beleviszi az ember a szövegbe a saját valóságát, tudatosan vagy tudattalanul.” (A hableány)
Még a költő, Babits Mihály is így ír: „Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.” (A lírikus epilógja)
