Nyelvrontás? Nyelvromlás?
Más és korántsem lebecsülendő az az általános probléma – mellyel a magyartanárok szinte kivétel nélkül találkoztak már –, hogy diákjaik az írásbeli feladatok és a fogalmazások során is a cset és/vagy sms nyelvezetére jellemző rövidítéses formákat használnak. Az új technikai eszközök sokrétű kommunikációs felhasználásával járó megjelent nyelvi változások nem csak hazánkat érintik, hanem világjelenségről van szó. Vajon visszafordítható ez a folyamat? Vissza kell egyáltalán fordítani? Újfajta helyesírási problémákkal kell szembesülniük a szülőknek, a tanároknak és a nyelvészeknek? Minden bizonnyal. Ezek között szerepel a fiatalok helyesírásában az ékezetek hiánya vagy azok következetlen használata, a rövidítések helytelen és indokolatlanul gyakori használata, alapvető egyéb helyesírási problémák.
Egyre kevesebben olvasnak könyveket. Ritkulnak a nagy hajnalokig tartó beszélgetések és eszmecserék, a szavalóversenyek és a szépkiejtési megmérettetések. Otthonról is szinte ingyen elérjük a társaságunkat, gyorsan, sőt azonnal tudjuk közölni, mit akarunk, mit üzenünk nekik. A gyerekek laptopot, tabletet vagy okostelefont kapnak karácsonyra A baljósabb gondolkodók szerint mindez odáig vezet, hogy előfordulhat, hogy egy generációnak a túlnyomó része nem tud majd elolvasni egy XIX. századi magyar regényt, vagy nem érti meg, nem élvezi Petőfi Sándor vagy Babits Mihály sorait. A nyelv közös kincsünk, a sajátunk és ápolnunk kell, átörökítenünk minden szépségét. A nyelv folyton alakul, és formálódására minden korszak, minden történelmi időszak, néha egy-egy híres ember vagy esemény is hatással volt és van. Ugyanígy változnak napjainkban a mobiltelefonok, az okostelefonok, a számítógépek és az internet nyújtotta új kommunikációs szakkifejezések, csatornák és lehetőségek is. Takács Boglárka véleménye szerint nincsen baj az sms-ekkel és a cseteléssel, a nyelvünkbe beszivárgott új kifejezésekkel, rövidítésekkel és szavakkal. Ez is csak a nyelv generikus, folyton változó és hihetetlenül alkalmazkodó tulajdonságát bizonyítja. A baj akkor van, amikor egy gyerek már nem tudja megkülönböztetni azt, hogyan kell megfogalmaznia egy sms-t a haverjának és miképpen kellene megírni a történelemórai kis esszéjét; amikor magyarórán a szóbeli felelet közben is szinte érthetetlen rövidítésekben, internetes nyelven fogalmaz a tanuló, pl. ”szal érti a tanárnő”. Mindennek megvan a maga helye!
A Nyelv és Tudomány internetes folyóiratban (www.nyest.hu) sok érdekes cikk olvasható a témával kapcsolatban. Az egyik a következőket írja: „Az sms-ek tudományos vizsgálata fényt derített arra, hogy a szöveges üzenetekkel kapcsolatos elterjedt sztereotípiák gyakran tévesek. Nagy-Britanniában például sokan azzal érveltek az sms ellen, hogy mivel nehéz a telefon billentyűzetén „behozni” az angol helyesírásban gyakran előforduló aposztrófot, ezért a szöveges üzenetek „az aposztróf halálát” fogják okozni. Ugyanakkor egy walesi egyetem hallgatói körében lefolytatott kutatás szerint ez az írásjel meglehetősen gyakori, az sms-ek 35%-ában megtalálható. Más elvárások sem igazolódtak be, a kutatók például csak kevés smiley-t leltek a hallgatók üzeneteiben. Igaz, kulturális különbségekre is fény derült. Az amerikai fiatalok például kevesebb aposztrófot használnak, mint a britek – ez talán annak tudható be, hogy az Egyesült Államokban az sms-ezés kevésbé közkedvelt, így az üzenetíróknak kevesebb tapasztalatuk van. Erre mutat, hogy az átlagos üzenethossz is rövidebb. A smiley-k mindenesetre Amerikában is ritkának bizonyultak.”
„ILY!” (Ájelváj = I love you) - kiáltja rendszeresen az ajtón kilépve Susan Maushart 16 éves lánya. Bizony, az új média nyelve divatba jött. És egy anya sosem sértődik meg. „Egy kamasz anyja végtelenül hálás lehet a sorsnak, ha a lánya egyáltalán kimondja - akármilyen formában is -, hogy »szeretlek« - teszi hozzá. A forma nem csak ennél a szónál változott. Itt van például a magyar fiatalok által is előszeretettel használt LOL (az angol laughing out loud – magyarul nagyjából: hangosan röhögök), amely mára ragozható igévé alakult. És természetesen szégyenkezés nélkül ejtik ki a WTF rövidítést (What the f.ck? – Mi a f.sz?) – akár a szüleik előtt is. Mielőtt elítélnénk őket, emlékezzünk meg arról, hogy a minap Sarah Palin republikánus politikusnak, volt alelnökjelöltnek egy televíziós interjú során szintén kicsúszott a száján a WTF. Mint ahogy a CNN egyik műsorvezetőjének is.
„Szerintem lenyűgöző. Ami engem, mint nyelvészt a legjobban érdekel ebben a témában, az az, hogy rájöjjek, mely szavak kerülnek a »darálóba«, és miért. Mi az, ami a WTF-et, a LOL-t vagy éppen az OMG-t olyan hasznossá teszi, hogy már nemcsak írásban, hanem szóban is terjednek” – mondta az AP amerikai hírügynökségnek Scott Kiesling, a szociolingvisztika professzora a Pittsburghi Egyetemen. Szerinte az egyik lehetőség, hogy a rövidítések többletjelentést hordoznak, a betűszót alkotó szavak összességéhez képest. „Nem mondjuk például, hogy »OMG, egy ember éppen most vetette le magát a szikláról!«, azt viszont igen, hogy »OMG, látod azt a borzasztó piros nadrágot?«” – magyarázta. Ám azok, akik azt hiszik, hogy a nyelvrövidítés valamiféle jelenkori divat, azok bizony tévednek. Nem veszik észre például, hogy gyakran használt szavak is – mint pl. magyarul a tévé, a vécé és a közért – betűszókból köznevesültek, vagy rövidülés útján honosodtak meg, mint pl. a mozi (Heltai Jenő alkotása), a fagyi, a csoki és még sorolhatnánk.
Robert Lane Greene magát elkötelezett nyelvőrültként jellemzi, s mégsem hiszi azt, hogy a fiatalok megrontanák a nyelvet. Új jelenségnek véli, hogy gyakrabban alkalmazzuk a rövidítéseket az írott nyelv mellett élőszóban is. „Az idősebbek már az ókortól fogva sajnálkoznak afelett, hogy mit művelnek a fiatalok a nyelvvel. A nyelv folyamatosan változik. Ez az élet rendje” – olvashatjuk You Are What You Speak c. művében.
Kolin Péter számol be egy brit kutatásról, amelynek következtetései is ezt a vélekedést támasztják alá. Eszerint inkább birtokukban érzik íráskészségüket azok a fiatalok, akik a különféle elektronikus kommunikációs felületeket gyakran igénybe veszik, mint azok, akik a mobiltelefont, vagy a számítógépet digitális írásbeli információcserére ritkán vagy sohasem használják. A kutatást kilenc és tizenhat év közötti iskolás fiatalok körében végezték a brit NLT (National Literacy Trust) megbízásából. A 3000 vizsgált fiatal négyötöde ír minimum havonta sms-t, háromnegyed részük használ csetet, és közel negyedük (!) ír saját blogot. Ezek közül a fiatalok közül a webhasználók 56 százaléka, a blogot írók 61 százaléka mondta, hogy íráskészségüket magabiztosnak érzik. Ugyanakkor az önminősítéses kutatás szerint a digitális kommunikációban részt nem vevő fiatalok csupán 47 százalékának íráskészsége volt jó vagy nagyon jó. Az elektronikus írásbeliség használóinak előnye tehát több, mint szignifikáns: feltűnő. Az NLT igazgatója szerint a tanulóknak a digitális kommunikációban való egyre nagyobb jártassága jó esélyt teremt arra, hogy a későbbiek során az írásbeliség más területei iránt is több érdeklődést tanúsítsanak. Igaz, a majdani felületek valószínűleg nem papíron lesznek már, hanem laptopon, okostelefonon vagy e-book olvasón.
A kutatás vezetőjének véleménye szerint az sms-ekben, emailekben való kommunikációban használt, nyelvtani szempontból helytelen kifejezések használata egyáltalán nem vezet a fiatalok írásbeli kifejezőkészségének csökkenéséhez. A tudós szerint, mint ahogy az emberek többsége el tudja dönteni, milyen – különböző – kifejezéseket használjon barátjával, vagy főnökével beszélve, vagy éppenséggel milyen különféle nyelvtani struktúrákat egy kisgyerekkel vagy egy idegen nyelvűvel kommunikálva, ugyanúgy tudni fogják a fiatalok, hogy az online kommunikációs helyzetekben megszokottól eltérő nyelvhasználat alkalmazandó az offline életben.
Facebook-illem
Ugyancsak a Nyelv és Tudományban olvashatunk napjaink legnépszerűbb közösségi hálózatáról, a Facebookról. A cikk szerint sokan azért szeretik, mert ott is vagyunk a közösségben, meg nem is. Akár naphosszat részt vehetünk online közösségünk életében úgy, hogy csak követjük a posztokat, képben vagyunk, kivel mi történik, de egy betűt sem írunk le. Mintha a társasági asztalnál ülnénk némán – és amennyiben a cset offline-ra van állítva –, méghozzá láthatatlanul. A Facebookon is lehetünk szűkszavúak, vagy akár napokra teljes hallgatásba burkolózhatunk. Kivéve azt az esetet, amikor valakitől direkt, csakis nekünk címzett kérdést kapunk. Gondoljunk bele, milyen furcsa lenne, ha az asztalnál ülve nem válaszolnánk egy kérdésre – akármilyen röviden! Férjem gyakran felháborodik, amikor üzenetem érkezik, mire én – ha éppen nincs halaszthatatlan dolgom – leülök a gép elé és írni kezdek. Ezt szoktam neki indoklásképp felhozni. Úgy gondolom, hogy ha valaki direkt megszólít minket, és személyes üzenetet ír, nem illik sokáig válasz nélkül hagyni. De persze azt is megtehetjük, hogy nem válaszolunk az üzenetre – kérdés, mennyi ideig halogatjuk a választ. Később ugyan kimagyarázhatjuk: „Jaj, bocs, nem voltam gépnél”, vagy „Írtál? Nekem nem jött át az üzenet. Valami gond lehetett a csettel...”- ez a lokúció. Ugyanakkor az illokúció legtöbbször ez: „Bocs, de marhára nem volt kedvem veled csetelni, volt jobb dolgom is”. Ezt általában mind a beszélő, mind pedig a partnere tudják. Udvariassági szokás, ártalmatlan, kegyes hazugság, sok értelme nincs, de működőképessé teszi a kapcsolatokat.
A Facebook fejlesztői azonban elejét akarták venni az ilyesféle képmutatásnak, ugyanis kifejlesztették az azonnali üzenetküldő alkalmazásának új funkcióját. Újabban tehát, mikor üzenetet küldünk, az ablakban nemcsak a küldött szöveg jelenik meg, hanem az is, hogy beszélgetőpartnerünk mikor látta az üzenetet. Persze, hogyha látta, még nem biztos, hogy el is olvasta. Mindenesetre azt tudjuk, hogy kinyitotta az üzenetünket. Ha nem válaszol, nem kell tépelődnünk, hogy netán azért nem, mert nem kapta meg, vagy épp nincs gép előtt, csak bekapcsolva hagyta. Biztosan tudhatjuk, hogy látta, csak – valamilyen okból – nem akar válaszolni. Azon persze töprenghetünk, hogy miért.
De ami még ennél is érdekesebb, hogy a funkció akkor is működik, amikor a cset beállításainál offline-ra állítjuk magunkat. Ennek ellenére, ha valaki mégis üzenetet küld, fogja látni, hogy olvastuk-e az üzenetét vagy sem. Azaz, hiába rejtőzködünk, beszélgetőtársaink tudni fogják, hogy ott ülünk a Facebook előtt. A fejlesztésnek persze látható a teljesen nyilvánvaló haszna: néha valóban fontos információ, hogy a másik azonnal látja-e sürgős üzenetünket. Tudhatjuk például, hogy átment-e a szöveg, amit küldtünk. A fejlesztés hátterében meghúzódó koncepció is világos: még inkább élőbeszédszerűvé, mintegy élőbeszédpótlékká kell tenni a csetelést, el kell távolítani az írásbeliségnek minden nehézkes és egyoldalú tulajdonságától, hogy a Facebook előtt is úgy érezhessük magunkat, mintha személyesen társalognánk.
