Tegnap meglátogattuk barátainkat Hévízen, akik egyébként keresztkomáink (értsd: az egyik gyereküknek mi vagyunk a keresztszülei). Ritkán találkozunk velük, mert Svájcban élnek; Árpi egy ottani kistelepülés református lelkipásztora, felesége, Nelli neveli három gyermeküket, s közben részt vállal a gyülekezeti munkában. Mindig nagy öröm találkozni velük, mert ritkán adatik meg, hogy annyira egy húron pendüljünk, s olyan tartalmas, inspiráló beszélgetéseket folytassunk, mint az ő társaságukban, bár fiatalabbak nálunk.
Mivel csütörtök volt, ez azt jelentette, hogy az unokáinkra mi vigyázunk estig, így őket is magunkkal vittük. Már korábban is meséltünk nekik a „rokon” gyerekekről, és bíztam benne, hogy rokonszenvesnek találják majd egymást. Legidősebb lányuk, Lilla, 11, Zsigmond 9, Ilka (keresztkislányunk) 6 éves. A mieink: Vince 10, Lili 9 éves, szóval volt rá esély. Így is lett: Vince és Zsigmond, Lili és Ilka rögtön egymásra találtak (Lilla egy könyvbe merült), mi, felnőttek is jól elbeszélgettünk. (Persze az is szóba került, hogy már tényleg jelentkeznem kéne a teológiára…)
„Szép vagy, Lívia”, mondta Nelli, mire én: „Köszi, ezt régen mondták már nekem.”
Tényleg, lehet szép egy 52 éves nő, ha nem sztár, ha nincs sminkelve, ha nem végeztetett plasztikai műtétet, ha kicsit túlsúlyos és csak úgy egyszerűen farmerben és bő pulóverben van?...
Hazafelé megálltunk vásárolni, és amikor a kasszánál sorra kerültünk, a pénztárosnő megdicsérte Lilit: „Segítesz anyának!” - hát ez bearanyozta a napomat! A gyerekek anyjának néztek!
Hol kezdődik az öregedés? Sokaknak már a 30-as éveikben, pedig, ha tudnák…
Nekem a legszebb kor 40 év körül volt. Akkor már elég érett az ember, szellemi képességeinek teljében, szakmailag a csúcson (és a szexuális életben), anyagilag megalapozva, egészségi állapota még rendben, gyerekei már egyenesben – szerencsés esetben. Ha választhatnék, hány éves legyek, akkor ezt a kort választanám. Persze 52 évesnek lenni se olyan rossz, csak… erről majd legközelebb. ;)
