Kezdőlap

• Hogyan jött az ötlet, hogy regényt írj? Elég éles váltás a tankönyvek után…

Világéletemben írni szerettem volna. Akkor is írtam, amikor még nem tudtam írni! J Már óvodásként szórakoztattam a szüleimet Antíviusz és a feketepárduc történetével, folytatásokban. (Kár, hogy ez nem maradt fenn, és már nem is emlékszem a részletekre.) Verseket költöttem aztán, ezeket már szerencsére papírra is vetettem, úgy 10 éves koromtól fogva. Kamaszkoromban elkezdtem egy-két regényt, ám azok pár fejezet után abbamaradtak. Az egyik egy sci-fi volt, a másik egy szerelmi történet. Felejtős. J Gimnazistaként ismét a versekre koncentráltam, ezek közül néhány még ma is megállná a helyét; kiadatni nem próbáltam őket. Később is mindig írtam valamit: verseket, naplót, paródiákat, jeleneteket vagy csak úgy bármit, ami épp eszembe jutott. Ez egészen addig tartott, amíg be nem köszöntött az életembe a tankönyves időszak, lassan 15 éve. Pedig nem akartam én angolkönyvet írni, hiszen annyi volt már a piacon, szebbnél szebbek, jobbnál jobbak. S akkor egy napon megkeresett Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó igazgatója, hogy írjam meg a felsős sorozatot, mivel az náluk még hiányzott a palettáról. Aludjak rá egyet, aztán másnapra döntsem el, elvállalom-e. Elvállaltam! Hiszen nyelvkönyvet írni nem fogható ahhoz, amikor pl. történelem- vagy földrajzkönyvet ír az ember, hiszen ezek tényanyagra épülnek. Míg egy irodalomkönyv esetében elhatározom, hogy beleteszem pl. A hét krajcárt, addig egy nyelvkönyvben nekem magamnak kell megírnom A hét krajcárt. És a többit is! Szereplőket, jellemeket formálok, történeteket találok ki… ez már hasonlít az írói alkotómunkára, nem?

A különbség annyi, hogy a tankönyveknél szoros keretek között kell véghez vinnem mindezt – ez a keret a tantervet jelenti. Másképpen úgy tudnám szemléltetni, hogy a kerettanterv egy csontváz, amelyre én rakosgatom rá a húst, a bőrt, a hajat és a többi részt, tehát nagyrészt tőlem függ, milyen lesz a végtermék. Élvezetes munka ez is!

A regényhez is csak azután tudtam hozzáfogni, miután megvoltak a keretek. Temesi Ferenc írja valahol, hogy egy író számára a regény megírásakor két dolog alapvető fontosságú: a kezdő kép és az utolsó mondat. Nos, éveken keresztül erre vártam. Magam sem tudtam, miről fogok írni, aztán egyszer csak megérkezett ez a két dolog, s vele az ihlet. A címben biztos voltam, ami miatt azt eszeltem ki, hogy az egészet Marc Almond-idézetekre építem fel (a Tainted Love c. dalt a Soft Cell szinti-pop duó vitte sikerre a 80-as évek elején, melynek Marc egyik tagja volt). Megvoltak hát a keretek, jöhetett a munka! J

• Mintáztad valakiről a főhősnőt?

Igen, részben magamról. Bevallom, a könyvben szereplő események közül több is megtörtént velem, ám itt is szeretném hangsúlyozni, hogy nem életrajzi regényről van szó. A legtöbb szobrász és festő használ modelleket – itt gondolhatunk Munkácsyra, aki saját magát feszíttette fel Krisztusként, hogy saját szemével lássa, hogyan viseli ezt az állapotot test –, s természetesen az írók is élnek ezzel az eszközzel. Szabó Magda egyik utolsó művében fedi fel, melyik hősének ki volt a mintája. Persze gondolom, a családja és a közeli ismerősei közül sokan ezt akkor is pontosan tudták, érezték. Így vagyok ezzel magam is. Ám ha Júlia én lennék, nem biztos, hogy a szemükbe mernék nézni!

• Szerinted mi kedvelhető Júliában? (sajnos én nem találtam ilyet)

Júlia tipikusan a mai kor terméke: „Ha nő vagy, maradj mindig fiatal és szép, mert ha megöregszel, már senkinek sem kellesz!” „Élj a mának!” stb. Ha a jellemét lecsupaszítanánk, annyit mondhatnánk róla, hogy egy depressziós, szexmániás, alkoholista, drogozós, klimax felé közeledő, gyarló nő. Ez mind igaz, ám Júlia mégis jó akar lenni, és – történjék ezzel-azzal a férfival egy s más (hogy kellően titokzatosak maradjunk a cselekményt illetően ;)) – hű marad a férjéhez. Igyekszik ellátni családanyai szerepét, s tán még a munkáját is szereti.

• Van kedvenc szereplőd?

Igen, Márk! Őt szerettem írni a legjobban. Bírtam a stílusát! J

• A szereplők közül van, aki barátról, ismerősről lett mintázva?

A mintázásról már esett szó; ezért erre a kérdésre is „igen” a válaszom. A családtagok, közeli barátok biztosan magukra ismernek néhol. Ám a külső és belső jellemvonások keverednek, az események többnyire a fantáziám szüleményei, így senkire nem mondhatjuk, hogy „X azonos Z-vel”. Kedvenc Márkomat legalább három férfiból gyúrtam össze, ha nem többől. Egyet viszont elárulhatok: a regénybeli Lukács Olivérnek, a – természetesen képzeletbeli – O’Liver zenekar frontemberének modelljéül Likó Marci szolgált.

• Melyik pasi a kedvenced a könyvben? És miért?

Hm. A férfiak közül egyértelműen Zsolti a legpozitívabb, ha nem az egyetlen pozitív szereplő. Ő „a jó ember”. Míg az összes többi szereplő állandóan magával van elfoglalva, ő mind a kisebb, mind a nagyobb közösséget tekinti fontosnak: férjként, apaként a családot, polgármesterként a falut, sohasem vezérli önös érdek. Legfőbb tulajdonsága a megbocsájtás képessége.

Ám mivel „pasi”-t kérdeztél, így már nehezebb a válasz, ez a szó ugyanis érdekes jelentéstöbbletet hordoz. Van benne valami a szexuális vonzerőből – nem? Ha így értetted, akkor János a legjobb „pasi”. Hiszen ő meghódít mindenféle nőt, fiatalt és idősebbet, falusit és városit – mindegy neki. Bár a férfiassága megkérdőjelezhető…

• Érdekes a könyv nyelvezete… Nem szokványos. Néhol vulgáris. Ez szándékos provokáció?

Nem, dehogy! Érdekes, eddig nekem ez fel sem tűnt. Van benne ugyan néhány naturisztikus rész, több nem szalonképes kifejezés, de ezek a szereplők szájából hangzanak el, nem az enyémből. J

• Milyenek a visszajelzések eddig?

Már önmagában az is nagy dolog, hogy a regényem egyáltalán megjelenhetett. Hiszen előtte az olvasószerkesztő elolvasta és kiadásra alkalmasnak ítélte. Nem tudom, az ismerősökön kívül hányan olvasták már (csak néhány hete jelent meg), így csak az ő véleményükre szorítkozhatom. Azoknak, akik nem mossák össze a szereplőket egyes valóságos személyekkel (elsősorban Júliát velem), és nem is törekednek erre, egyértelműen pozitív élményt jelentett. Szívesen idézek néhány véleményt:

„Az emberi lélek bonyolultságát, mélyebb rétegeit  a szerző lépésről lépésre tárja fel. Szemben Németh László Iszony című regényének főszereplőjével, Takaró Sanyival, Zsolti, a főhős alakjában végre megjelenik a hihetetlen lelkierőt tanúsító, a maga gyarlóságaival együtt is pozitív kisugárzású férfi hős. Ezért Marton Lívia regényét „anti-Iszony”-nak nevezném. Az Iszony ellenpólusává teszi a regényt a modern házaspár kapcsolata, melyet József Attila „szövetség ez már, nem is szerelem” gondolata jellemez a legtalálóbban.” (80-on túli barátnőm)

„Engem ez a regény megérintett, tetszett, lezsibbasztott, felkavart, felizgatott, szétzúzott, hátborzongatott J, szétcincált, megkérdőjelezett, mocskosul, rohadtul kihívó és féltékennyé tett és felébresztett és... Frankó a csavar végén, és nem lehet rájönni addig, amíg a szerző nem írja le az arra utaló mondatokat.” (40 év körüli nőismerősöm)

„Ez tök pszicho! Még sokat kell róla beszélnünk, és a folytatáshoz is vannak ötleteim.” (Likó Marci)

• Félsz a kritikáktól? (ha vannak egyáltalán)

Anyukám ezt mondta: „Kislányom, miért nem írtál inkább valami szépet?” J

Egyéb kritikák még nincsenek, de nem bánom, ha lesznek. Hiszen ez az első regényem, és így könyv formában újraolvasva, látom a hiányosságait. Első angolkönyvemmel is így voltam. Nem volt rossz az sem, de a következő jobb lett, a harmadik meg még jobb! J

(Itt felcseréltem a kérdéseket, mert a következő 2 ehhez kapcsolódik.)

• Tervezel folytatást a könyvnek?

Mindenképpen! Hiszen a vége – szándékosan – lezáratlan, s ezért az olvasóban jogos kérdéseket vethet fel. Ezt az igényt ki szeretném elégíteni! J

• Vannak más regény ötleteid? Esetleg már készül új könyv?

Vannak ötleteim, hogyne! Néhány krimi szinopszisa készen áll, sőt kacérkodom egy múltbéli rejtéllyel: Attila és Arthur király lehetséges kapcsolatát a mai kor szemszögéből feldolgozó történettel. De ami sokkal előbbre való: a Tainted Love folytatását e hó 15-én elkezdtem írni. Itt van az egész a fejemben!

• Melyik a kedvenc részed a könyvben? (egy konkrét jelenet)

A legjobban a párizsi rész tetszik. (Angliából hazafelé jövet a csoport, melynek János és Júlia is tagjai, megáll Párizsban. Ők ketten este együtt elmennek inni, amikor János megízlelteti Júliával a drog egyik enyhe fajtáját. Csókolóznak, János megharapja Júliát, aki eddig még sohasem ismert kéjt tapasztal meg. Másnap Júlia egyedül indul Párizs felfedezésére, de eltéved, és épp hogy csak visszaér idejében a buszhoz. Az útközben Zsoltinak vásárolt francia bor a nagy rohanásban kiesik a táskájából és darabokra törik az utca kövezetén.)

Ez túl hosszú így egyben, nem tudom, belefér-e:

- Meg foglak harapni, nem baj? – kérdezte, s én szinte csak leheltem:

- Nem…

Ismét segített, ő is szívott, majd megcsókolt, még nagyobb vággyal telten, s én a fejemben dübörgő sötétség leple alatt öntudatlanul csókoltam vissza, a kezem a pulóvere alá siklott – érezni akartam a bőrét –, a nyakánál is benyúltam, talán bele is martam, ő pedig lassan a jobb vállam tövénél a nyakamba harapott. Erősen. S a fájdalom mellett olyan kéj áradt szét bennem, hogy sikoltani tudtam volna az élvezettől, de csak fojtottan nyögdécseltem. Mikor ez is múlni kezdett, akkor sem tudtam elszakadni tőle, szinte ráfonódtam vagy inkább belebújtam, hogy hadd vesszek el benne. Sokáig tartott így az ölében… aztán lassan szétváltunk, talán még ittunk egy pohárral, s beszélgettünk is egy darabig.

János a vállamat átkarolva vezetett ki a kocsmából, és így, lassan, szótlanul sétáltunk a hotel felé a néptelen, szűk utcákon.

S ott, fürdőszoba tükrében észrevettem a vércseppet a fehér pólóm gallérján.

Egy csepp vér…

…Egyre inkább elhatalmasodott rajtam a pánik, és hiába próbáltam a térképen beazonosítani, hol vagyok, egyszerűen nem találtam semmi támpontot. Meg kéne kérdeznem valakit, merre van a Szajna – a Hotel De Ville előtt kellett találkoznunk –, de ki tud itt angolul? És hogy ejtik a Szajnát franciául? Jaj, mit csináljak?

Az egyik kiülős kisvendéglőben éppen felszolgált a pincér, ahhoz rohantam oda, s azt kérdeztem tőle, hogy melyik irányban van a folyó. Szerencsére megértette, és mutatta, merre haladjak tovább. Már csak 20 percem volt hátra, ezért rákapcsoltam, és a járókelők között cikázva futottam, hátamon föl-le zötykölődött a bőrhátizsák, de azért igyekeztem szabályosan venni a levegőt. S amint egy éles kanyarral kikerültem egy vidám színekbe öltözött, alaposan kisminkelt, jókedvű lánycsapatot, a hátizsákom szája kinyílt, kiesett az üveg bor, s hatalmas csörömpöléssel szétfolyt a kövezeten. Az utca, mintha megállítottak volna egy filmet, úgy dermedt meg egy pillanatra. Az emberek mozdulatlanul állnak, a tekintetek a szanaszét röpülő a szilánkokra merednek, én is megtorpanok, és mikor látom, hogy itt nincs mit tenni, egy lemondó sóhajtás után újra nekiiramodok. S mintha mi sem történt volna, minden és mindenki haladt tovább.

Az utolsó percben, kapkodó lélegzettel, csatakosan, kimerülten érkeztem a szálloda elé, épphogy megelőzve a buszunkat, mindenki már messziről integetett, kiabáltak, biztattak. De ott voltam! Ha nem lett volna a sportos múltam, ki tudja, hol járnék még! Mégis nagyon szégyelltem magam, amiért magyarázkodnom kellett, és különösen sajnáltam Zsolti ajándékát, amely akkor nem volt egyéb, csupán egy szétszakadt papírzacskó, néhány üvegcserép és egy tócsa, amit lassan felszárít a szelíd párizsi napsütés...

Vagy ez? J A Márk rész elejét végig nagyon szeretem, főleg a stílusa miatt. Egy olyan részletet választottam, ahol az idézet különösen passzol a tartalomhoz:

And you find yourself having sex
In the back of a car
And the girl underneath
Doesn't care who you are
And you're nearly there
And she still doesn't care
And her chewing gum
Is getting stuck in your hair
And there's something wrong
Something that you forgot
Oh shit, you've forgotten the rubber…*

(It’s A Mug’s Game)

Egyszer mikor keresztapáméknál nyaraltam, mondták a haverok, menjünk át Ságszentandrásra a bálba, mert a Dinamit játszik, nagyon király lesz. Mi van, csak lestem, a Dinamit? A Vikidál Gyula meg a Németh Lojzi meg a Szűcs Antal Gábor megint összeálltak, és pont ide jönnek? Erre kiröhögtek, hogy mi a f…szról beszélek, ez egy helyi banda, de tök jól nyomják, majd meglátom. Ja és vigyem el őket a fater kocsijával, ha már azzal jöttem. Na ott már más volt a helyzet, a falusi csajok csak úgy ragadtak rám, alig tudtam levakarni őket magamról, igazából nem tetszett egyik se, de a bál után az egyik kis dagi elkezd nekem ott sipítozni, hogy vigyem haza, hálás lesz, majd meglátom, így meg úgy, okés, mondom, elviszlek, csak kuss legyen már. Aztán útközben elkezdett a gatyám fele nyúlkálni, na jó, lássuk, mi lesz ebből, félreálltam. Rutinos lehetett, mondta, hogy üljünk át a hátsó ülésre, nem sok ruha volt rajta, de az se sokáig, aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy ott van alattam, csinál ám mindent, majdnem a szájába élvezek, de azt akarja, dugjam be neki, de basszus, nem hordok én gumit magamnál, nem úgy készültem, meg különben is, nem is kívánom már, valahogy nem így képzelem a szexet, de jó, biztosítom róla, hogy majd vigyázok, erre visongat örömében, a picsába, a rágógumija meg beleragad a hajamba.

• interjú